A rejtőzködő Madonna

  28 Mar 2013


Egy példátlan, talán a világon is egyedülálló leletet találtak meg a 2010-es esztendőben a Belvárosi templomban egy tisztasági festés során.
Az ilyen munkálatok előtt a műemléki épületeket restaurátornak kell megvizsgálnia. A templom gazdái Derdák Éva festő-restaurátor művészt bízták meg a feladattal, aki már az első szemrevételezéskor több furcsaságot is észrevett, többek között egy árulkodó színes vakolatdarabot.
– Kerestük a töredék folytatását. A felső, lezárt falazatot megbontva máris mutatkoztak a jelek, hogy megy felfelé a festés – mondta el a budapesti Szuperinfónak a kutatás kapcsán Derdák Éva.
– A munkálatok elején nem gondoltam, hogy egy teljes képet fogok találni. Fantasztikus és hihetetlenül izgalmas volt, ahogyan a festménydrapéria-részlet folytatásaként előtűnt a trónoló Madonna a gyermek Jézussal. Amikor a fülke felső záradékát kibontottuk, el is bizonytalanodtunk, hogy érdemes-e kiszedni a téglákat, mert alatta kezdetben egy szürke, elkoszolódott felületet találtunk. Ám néhány kutatóablakot vágva, a rétegekig lejutva mutatkozni kezdtek a színek is. Ekkor döntöttem úgy, hogy kibontjuk a fülkét – tette hozzá a restaurátor asszony. Ekkor vált láthatóvá a Szent Szűz festett fehér ruhában, amint az álló gyermek Jézust a térdén tartja. Anya és gyermeke összenéznek. A gyermek Jézus testbeszédével feltehetően igei gondolatot közöl anyjával. Olyan párbeszéd van köztük, melynek tartalma, üzenete még megfejtésre vár. Az ilyen ábrázolás egyedülálló a világon. A Belvárosi templom titkai sorának koránt sincs vége. Következő alkalommal Szent Gellért történetét göngyölítjük föl, akit a templomban temettek el.Lantos Tivadar