Kitüntették a véradókat

  11 Jan 2013


Az önkormányzat házasságkötő termében került sor a ferencvárosi véradók és a véradások szervezőinek kitüntetésére.
A rendezvényen Széplaki Éva, a Magyar Vöröskereszt IX. kerületi munkatársa, valamint Gyuris Károlyné, a Magyar Vöröskereszt területi véradásszervezője (VI., VII., IX. kerület) köszöntötte a megjelent véradókat, a véradások szervezőit, valamint Bácskai Jánost, Ferencváros polgármesterét, és Gáspár Lászlót, a Humánszolgáltatási Iroda vezetőjét.
A Vöröskereszt munkatársa felhívta a figyelmet a véradás fontosságára, megköszönte a most elismerésben részesülő rendszeres véradók önfeláldozó tevékenységét. Gyuris Károlyné elmondta, hogy a hozzá tartozó három kerület közül a kilencedik kerületben van a legtöbb véradó, ami elsősorban azoknak a vállalatoknak köszönhető, ahová kijárnak véradásokat szervezni, hisz ezek az egy alkalommal sok embert elérő rendezvények tudnak igazán hatékonyak lenni. Azt is megemlítette, hogy az egyetemek versenyét a ferencvárosi Corvinus nyerte.
Bácskai János elismerését fejezte ki a most kitüntetett sokszoros véradóknak, akik közt 25-, 50-, sőt, 75- és 120-szoros véradó is van. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy annak fényében értékeljük ezeket a számokat, hogy évente csupán háromszor lehet vért adni.